Amikor a kamasz beköltözik a nappaliba – és vele együtt a káosz is
A kamaszkor az a korszak, amikor a szülők hirtelen rájönnek: a békés, szeretnivaló kisgyerek, aki tegnap még a háromkerekű bringával cikázott és LEGO-ból várost épített, ma már inkább falat épít maga köré. Nem is akármilyet: téglából, betongerendából, és ezt az ajtó erőteljes becsapásával is jelzi, hogy véletlenül se halljuk, amikor háromszázadjára is elindítja ugyanazt a dalt, maximális hangerőn. De miért olyan nehéz ez az időszak – nemcsak a gyereknek, hanem az egész családnak? Nézzük, jöjjön a kamasz túlélőkalauz.
De miért olyan nehéz ez az időszak – nemcsak a gyereknek, hanem az egész családnak?
Az identitás-lavina
A kamasz gyerek éppen azon dolgozik, hogy kitalálja, ki is ő valójában. Ez olyan, mintha egy gyár nonstop próbagyártást végezne: egyik nap rocker, másnap gamer, harmadnap világmegváltó környezetvédő. A szülők meg csak kapkodják a fejüket: „De hát tegnap még szalonnát sütöttünk, ma meg vegán?”
Ez teljesen normális – a gyerek próbálgatja a szerepeket, mint mi a ruhákat a próbafülkében. A baj csak az, hogy közben a családi dinamika olyan, mint egy rosszul hangolt rádió: recseg, serceg, és senki sem érti, ki mit akar mondani.
Az ajtó mint kommunikációs eszköz
Egy kamasz szótárában az ajtó nem csupán praktikus nyílászáró, hanem egyértelmű közlésmód: BAMM! = „Most hagyjatok békén!” vagy csöndben becsuk = „Valami baj van, de majd rájöttök magatoktól.” A szülő pedig ott áll az ajtó előtt, kezében a tálcával és a vacsorával – és azon gondolkodik: vajon be merje-e vinni, vagy inkább kiírjon egy békeegyezményt?
A láthatatlan feszültség
A kamaszkor egyik mellékhatása, hogy a ház energetikája hirtelen átalakul. Mintha minden veszekedés, szemforgatás és „Úristen, anya!” felkiáltás láthatatlan feszültségbombákat szór szét a nappaliban. Ezt a a család többi tagja is érzi: anya nyugtalanul járkál, apa többet van „szükségből” a garázsban, a testvérek pedig minden indok nélkül kiborulnak.
A légkör feszültté válik, és még ha nincs is kimondva semmi, az egész házban érezni lehet: itt most vihar készülődik.
Túlélőtippek szülőknek
- Humorral könnyebb. Ha egy kamasz kijelenti, hogy ő soha többé nem beszél velünk, ne vegyük halálosan komolyan. Valószínűleg 10 perc múlva úgyis megkérdezi: „Hol van a töltőm?”
- Ne felejtsük el: nekünk is volt kamaszkorunk. Ha visszaemlékszünk arra, mennyire biztosak voltunk benne, hogy a szüleink semmit sem értenek, talán könnyebb lesz elviselni, amikor most mi vagyunk „a földkerekség legcikibb emberei”.
- Időnként engedjük nyerni. Nem minden csata fontos – néha a béke többet ér, mint egy rendben tartott zoknis fiók.
És itt jön a csavar: mi köze ennek a térhez?
A kamaszkor energiája olyan, mint egy belső földrengés – és ezek a hullámok nyomot hagynak a térben is. A veszekedések, feszültségek, ki nem mondott sérelmek mind-mind ott maradnak az otthon falai között, és idővel olyan hatást keltenek, mintha a ház is dacosan kamaszodna.
A térgyógyítás pont ebben tud segíteni: megtisztítja a teret a felhalmozódott feszültségtől, és visszaadja a családi légkör könnyedségét. Nem oldja meg a kamasz minden hangulatingadozását (ahhoz nincs varázspálca sajnos), de olyan alapot teremt, ahol sokkal könnyebb nyugodtan együtt élni – még a világvége-hangulatok közepette is.
